Prohászka Noémi vagyok 24 éves, 2 és fél éves korom óta 1-es típusú diabéteszes. Lázas voltam, sokat ittam és állandóan wc-re kellett mennem. Ekkor édesanyám elvitt az orvoshoz, aki mandulagyulladást diagnosztizált. Kaptam gyógyszereket és haza mehettünk.

Imádott keresztlányommal…

Diabéteszes kóma

Még aznap este  görcsrohamom lett, ezért édesanyám visszarohant velem az orvosunkhoz, aki ekkor már mentőt hívott.  Szerencsére a kiérkező mentők megmérték a vércukorszintemet is, ami 30 mmol/l volt. A mentő a János Kórházba vitt, de út közben sajnos elvesztettem az eszméletemet. Mivel annyira pici voltam és kómába estem, nem kórteremben, hanem a nővérszobában helyeztek el, hogy mindig lássanak. Édesanyám már a legrosszabbra gondolt, azt hitte, elveszít engem, de szerencsére 3 nap után magamhoz tértem, felébredtem a kómából.

Mi az az 1-es típusú cukorbetegség?

Amikor közölték a diagnózist, hogy 1-es típusú diabéteszes lettem, édesanyám még nem tudta mivel jár ez, nem tudta, hogy mondja el a testvéreimnek, mert még ők is nagyon kicsik voltak. Édesanyám nagyon félt, hogy hogyan fogok tudni a diabéteszemmel a közösségbe beilleszkedni, illetve, hogy ők hogyan fognak engem befogadni és elfogadni. Sokat töprengett azon, hogy hogyan neveljen úgy, hogy ne legyen betegségtudatom, hogy ne érezzem másnak magam, mint a többi, nem diabéteszes gyerek.

Miért? Mit vétettem?

Az általános iskolában minden a lehető legjobban alakult, a gyerekek elfogadtak a diabéteszemmel együtt, de a középiskolába nagyon nehézzé vált az életem, mert kiközösítettek.  Annyira megviselt a dolog, hogy depressziós lettem. Nem akartam magam elfogadni a betegséggel együtt és  minden idegszálammal küzdöttem ellene. De van úgy, hogy még mindig  felteszem magamnak a kérdést: Miért? Mit vétettem?

2016. július 22.

Prohászka Noémi