A történetünk 2014. november 1-én kezdődött.  Pécs mellett élünk, de akkor épp a szüleimnél voltunk Budapesten. A picit vittem el a legközelebbi gyerekorvoshoz, mert belázasodott. Míg vártunk a sorunkra, megláttam és elolvastam egy plakátot, a Szurikáta Alapítvány plakátja volt a diabétesz tüneteiről. 

Nem kell a legrosszabbra gondolni?

Hirtelen a hat éves nagylányomra, Emmára ismertem benne, akinek akkor még nem voltak erős tünetei, de néhány napja már aggódtam érte, főleg a nyűgössége, indokolatlan fáradékonysága, kezelhetetlen hangulatingadozásai és az egyre gyakoribb ivás miatt. Akkor már pisilni is kiment éjjelente, igaz, csak egyszer, de ez sosem volt jellemző. Főleg az a mondat ütött szíven, hogy „a cukorbetegség nem várhat másnapig”. Este mindent elolvastam a neten, és egyre jobban gyanakodtam.

Másnap Pécsre hazaérve rögtön a gyermekklinikára mentünk, ahol a saját gyerekorvosunk volt ügyeletben. Elmondtam Emma tüneteit, és hogy diabéteszre gyanakszom. Addigra már az acetonos lehelet is egyértelmű volt. Hazaküldtek bennünket, mondván, nem kell a legrosszabbra gondolni… Aznap éjjel már nem tudtam aludni. Megnéztem egy másfél hónappal azelőtti fotót, amin még egyértelműen pufibb volt az arca. Még egy tünet… Egyre biztosabb voltam a dologban.

Hajnalban megint ment Emma pisilni, reggel pedig szó szerint rávetette magát az öccse teájára, miután a sajátjával végzett. Nagyon rossz volt a hangulata is. Férjem felhívta egy volt tanítványát, aki szintén egyes típusú cukorbeteg. Ő is azt mondta, hogy egy percet se várjunk tovább, és menjünk vissza a klinikára.

Az ügyelet

Az ügyeleten, amikor sorra kerültünk, az asszisztens megmutatta, hova üljek. Tőlem nagyjából 2 méterre, a számítógép asztal túlsó végén ült az orvos. Megvártam, míg végeznek az előző pácienssel kapcsolatos dokumentációval, majd amikor hozzám fordultak, felálltam, hogy két lépéssel közelebb kerüljek, hiszen nem akartam az asszisztensnőn átbeszélni, és erőt sem éreztem már magamban az ijedelemtől a normál hangerőhöz. Az orvos erre a székre mutatva rám ripakodott: „Azt mondtam, oda üljön!” Elmondtam Emma tüneteit és, hogy diabéteszre gondolok.

Szó szerint kiabálni kezdett velem, hogy mit keresünk ott, ha előző este megmondták, hogy nincs baja a lányomnak, ez teljesen „etikátlan”. Emmának nem is köszönt, emberszámba se vette az addigra már reszkető gyereket. A székéből utasítgatta, hogy üljön fel a vizsgálóra… Ő nem fogja megkérdőjelezni a kolléga döntését. Megbökni sem fogja a gyereket. És hozzátette: „A cukorbetegség nem játék”. Ezt én is pontosan így gondolom – mondtam, hiszen addigra – hála a plakátnak és a részletes honlapnak – biztos voltam a dolgomban, nem hagytam magunkat. Mondtam, hogy előző este sem történt semmilyen vizsgálat, éppen ezért vagyunk itt, és nem megyünk sehova, a férjem már csomagol. Kiharcoltam egy vizelet tesztet (hétfő reggeli vérvételt javasolt az orvos!!!), ami sajnos teljesen egyértelműen engem igazolt. Ekkor hangnemet váltott a doktornő… Halkan megjegyeztem neki, hogy én örültem volna a legjobban, ha nincs igazam, és hazamehetünk. Ezek után természetesen a sürgősségire kerültünk.

Megkezdődik Emma kezelése

Ötödjére sikerült az infúziót bekötni a kiszáradás miatt, kb. fél órába telt, de lehet, hogy csak nekem tűnt végtelennek ez az idő. Ez az öt próbálkozás viselte meg Emmát a legjobban az egész történetben. Az első két szúrásnál még tartotta magát, de utána elszakadt a cérna. Onnantól zokogott. Én meg imádkoztam, hogy sikerüljön végre, és titkon vele sírtam. 33 mmol/l volt a cukra addigra. Akkor már tudtam, hogy jó kezekben van, és minden rendben lesz. A szobájába már ölben kellett bevinnem, jártányi ereje sem maradt. Ha jól emlékszem, rögtön elaludt. Ha már előző este komolyan vettek volna, talán elsőre sikerül az infúzió bekötése is. Ha pedig aznap is hagytam volna hazaküldeni magunkat, jobb esetben is ketoacidózis és kóma lett volna a vége…

Nem sokkal később a férjem is megérkezett, vigasztaltuk egymást. Este haza kellett mennem szoptatni, Emma pedig óráról órára jobban lett. Ünnep lévén a diabetológia zárva volt, de leendő kezelőorvosunk ennek ellenére bejött megnézni Emmát, és lelket öntött a férjembe, adott tájékoztató anyagot is. Mindig hálásak leszünk Neki.

Reggel bevittem Emmának a vágyott Barbie-t. Hat napot töltöttünk bent. Ez alatt igyekeztünk mindent megtanulni. Emma hamar összebarátkozott kis szobatársával, így gyorsan teltek a napok. A diabétesz osztály dolgozói fantasztikusak voltak. Engedték a jövés-menést késő este, türelmesen magyaráztak mindent sokadszor is, és állandó vidámságukkal erőt adtak. Nappal én voltam Emmával, éjjel a férjem aludt benn. A pici Zselyke közben minden gond nélkül leszokott az anyatejről, mintha csak tudta volna, hogy mostantól nem lesz erőm hozzá is kelni, meg Emmához is cukrot mérni. Mire hazakerültünk, már nem is kereste a mellem… Olyan bölcsek és érzékenyek a gyerekek…

Emma nagyon hamar belejött a vércukor mérésbe, az inzulint is maga adta be néhány hét múlva. A diéta nem volt gond, hisz addig is egészséges ételeken élt, és sosem volt válogatós. Az első pár hónap nem volt könnyű, de azért hamar belerázódtunk.

Emma 2015-ben kezdte az első osztályt, hála Istennek az iskola nagyon rugalmas, ő pedig nagyon önálló és megbízható.

Újabb kis diabosok

Ami még említésre méltó, hogy néhány hónapon belül két ismerősöm gyermeke is diabéteszes lett, szintén Pécsett. Bár nem tartottuk sűrűn a kapcsolatot, mindkét anyuka tudott Emmáról és a tünetekre is emlékeztek. Így amikor gyanakodni kezdtek, mindketten felhívtak, és megbeszéltük a teendőket, hogy mire számítsanak.

Egyikük tudott rögtön cukrot mérni, mert az apuka állatorvos. A gép kiakadt, Józsika cukra a mérhetetlen tartományban volt, nem volt kérdés. Másikukkal megbeszéltünk egy gyors találkozót, hogy megmérjem Lili cukrát. Evés után vagy két órával volt 24 mmol/l , ha jól emlékszem. Mindkét kisgyerek rögtön bejutott a kórházba, időben. Nagyon furcsa volt ez az egybeesés. Szomorú, hogy ennyire gyakori lett ez a betegség. Remélem, minden gyermek időben kórházba kerül a megfelelő diagnózissal, ebben nagyon nagy segítséget nyújt a Szurikáta Alapítvány plakátkampánya.

Kedves Anyukák! Hallgassatok a megérzésetekre, bármilyen betegségre is gyanakszotok gyermeketekkel kapcsolatban. Senki sem ismeri őket úgy, mint mi, Édesanyák.

2015. november 1.
Somogyi-Tóth Eszter, Emma, Benedek, Zselyke és Kende* édesanyja
*2016-ban, cikkünk megjelenése után Kendével gyarapodott a család

Támogasd a munkánk!

Csatlakozz közösségünkhöz önkéntesként, ha teheted, adománnyal segítsd alapítványunkat, vagy cégeddel vegyél részt egy-egy projektünk megvalósulásában! Nézd meg, mennyi mindent tudunk megvalósítani a támogatásoddal!

Támogatom

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Amire számíthatsz: havi rendszerességgel hírek a legújabb diab eszközökről, szakmai cikkek, információk és beszámolók a Szurikáta-programokról, diétás receptek pontos szénhidrátokkal.
Amire számíthatsz: havi rendszerességgel hírek a legújabb diab eszközökről, szakmai cikkek, információk és beszámolók a Szurikáta-programokról, diétás receptek pontos szénhidrátokkal.
Iratkozz fel hírlevelünkre!